Egészségvédelem


KulcsPatika akciók

kulcs logo

Elérhetőségeink

Elérhetőségeink

Gyógyszerinformációk

OGYEI logo hiv

Látogatott oldalak...

Oldalletöltések száma: 2214234
LX Line Partner Patika

szem 11Minden harmadik embert érinti a száraz szem betegség, idősebb korban pedig ennél is gyakoribb, főként a nők körében – mondta Dr. Németh János. A Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának tudományos igazgatóhelyettese hozzátette, hogy a szemfelszínt, a kötőhártyát és a szaruhártyát könnyréteg védi a kiszáradástól, és ez a funkció sérül ezen kórkép során.

Nagyon sok minden okozhatja, például az, hogy nem megfelelő a könny összetétele vagy mennyisége, de lehet gyógyszerek mellékhatása, illetve környezeti tényezők hatása is. Az egyetemi tanár a tünetek között említette a szúrós érzést, a szemfáradtságot és a vörösödést. Mint ismertette, a tüneteket szemcseppel, illetve a környezeti tényezők megváltoztatásával lehet kezelni. Éjszakai munka vagy szórakozás esetén is szemszárazság miatt vörösödik ki a szemünk.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!
Forrás: Semmelweis Médiasarok

 

 
 
 
A honlap oldalain található gyógyszerrel kapcsolatos információk betegség esetén nem helyettesíthetik a szakember megkeresésének szükségességét.
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót és kérdezze meg gyógyszerészét!